Az Audi számára az IndyCar is egy opció

Az Audi szeretné növelni a Egyesült Államok autósportjaiban a jelenlétét, és ennek az IndyCar is része lehet a jövőben.

A versenyzők izgalmas versenyt jósolnak az első poconoi teszt után

1989 óta első alkalommal gurult pályára együléses versenyautó a 2,5 mérföldes Pocono Racewayen a Firestone tegnapi abroncs tesztje keretében. A versenyzők a teszt után egyetértettek abban, hogy nagyon izgalmas verseny várható a pályán.

F1: Javítana időmérős teljesítményén a Ferrari

A Ferrarinak leginkább az időmérős tempóján kell javítania – véli Pat Fry, technikai igazgató. A csapat komolyabb fejlesztésekkel érkezik a hétvégi Kínai Nagydíjra, amelytől mind Felipe Massa, mind a csapat jó előrelépéseket vár. 

NASCAR: Johnson nyert Martinsville-ben

Jimmie Johnson parádés versenyzéssel a nyolcadik győzelmét szerezte meg Martinsvilleben. A második Clint Bowyer lett, a harmadik helyen Jeff Gordon ért célba.

Hunter-Reay nyert a Barber Motorsports Parkban

Megtört a Team Penske egyeduralma a Barber Motorsports Parkban, mivel az Andretti Autosport versenyzője, a bajnoki címvédő Ryan Hunter-Reay nyerte a versenyt. Egy másik sorozat viszont folytatódott, hiszen a verseny történetében eddig mindig Scott Dixon lett a második, és ez most is így történt.

INDY LIGHTS: Munoz nyert Birminghamben

Az Andretti Autosport kolumbiai versenyzője, Carlos Munoz nyerte a Barber Motorsports Parkban megrendezett Indy Lights versenyt.

Allmendinger indul Long Beachen is

AJ Allmendinger a hétvégén debütál az IndyCarban, de már be is jelentették, hogy a két hét múlva esedékes Long Beachen megrendezésre kerülő fordulón is indul a Team Penske színeiben.

Az IndyCar 2016-ig hosszabbított a Barber Motorsports Parkkal

Az IndyCar 3 évvel meghosszabbította az alabamai Barber Motorsports Parkkal kötött szerződését, így a 17 kanyaros 2,38 mérföldes pálya 2016-ig biztosan rendez IndyCar versenyt.

Briscoe indul az Indy 500-on

Az idén teljes szezonos állás nélkül maradt Ryan Briscoe elindulhat az idei Indianapolis 500-on a Chip Ganassi Racing színeiben.

GRAND-AM: Angelelli nyert Birminghamben

Max Angelelli nyert a DP kategóriában a Porsche 250-n a Barber Motorspors Parkban. A Corvette DP-t vezető olasz Jordan Taylorral karöltve győzte le a pole-ból induló Jon Forarty-Alex Gurney párost. 

Hunter-Reay szerezte meg a pole-t

A bajnoki címvédő Ryan-Hunter-Reay indulhat az élről a holnapi IndyCar futamon a Barber Motorsports Parkban. Az Andretti Autosport versenyzője 1:07.0871-es idővel lett a leggyorsabb a kvalifikáció utolsó szakaszában.

De Silvestro végzett az élen az utolsó edzésen

A KV Racing versenyzője Simona de Silvestro volt a leggyorsabb a szombat délelőtti utolsó szabadedzésen a Barber Motorsports Parkban. A svájci hölgy 1:07.4073-as idejével új pályacsúcsot állított fel. 

NASCAR: Johnsoné a pole Martinsville-ben

Jimmie Johnson szerezte meg a pole-t a vasárnapi martinsville-i NASCAR Sprint Cup futamra. Az amerikai új pályacsúcsot is felállított a fél mérföldes pályán 19.244-es idővel.

Castroneves végzett az élen pénteken

A Team Penske brazil versenyzője, Helio Castroneves volt a leggyorsabb a pénteki második szabadedzésen. A háromszoros Indy 500 győztes versenyző új körrekordot felállítva 1:08.5540-es idővel lett első.

Vautier nyitott az élen a Barberben

Az újonc Tristan Vautier végzett az élen az idei második IndyCar hétvégén a Barber Motorsports Parkban. A francia versenyző 1:09.0120-as idejével új pályacsúcsot állított fel. 

GRAND-AM: Fogarty új pályacsúccsal szerezte meg a pole-t

Az előző versenyhez hasonlóan most is Jon Fogarty szerezte meg a pole pozíciót a Grand-Am Rolex Sports Car Series idei harmadik futamán a Barber Motorsports Parkban. Fogarty a 99 GAINSCO Auto Insurance Corvette DP-t 1:18.949-es idővel repítette az élre, amivel megdöntötte a DP-s körrekordot.

Barberben is Ana Beatriz indul a Dale Coyne Racing második autójában

Korábban ugyan arról volt szó, hogy az épített és utcai pályás versenyeken Stefan Wilson ülhet be a csapat második autójába, most anyagi okok miatt Ana Beatriz indulhat egészen az Indy 500-ig bezárólag. 

F1: Jövőre sem juthat döntő szerep a motorerőnek

Rengeteg kérdés nyitott még a 2014-től érkező új szabályok hatásait illetően, de a csapatok abban egyetértenek, nem szabad hagyni, hogy a motorok teljesítménye ismét döntően meghatározza az erőviszonyokat a sportban. 

F1: Webbert újra összefüggésbe hozták a Porschéval

Továbbra is folynak a találgatások Mark Webber jövőjével kapcsolatban. Az ausztrált ezúttal ismét a Porsche Le Mans-i projektjével hozták összefüggésbe. 

Conor Daly indul az Indy 500-on

Az AJ Foyt Racing ma bejelentette, hogy Conor Daly vezeti a #41-es számú Dallara-Hondájukat májusban az Indianapolis 500-on.

Hivatalos: Schumacher lesz a Ganassi Racing negyedik versenyzője az Indy500-on (április 1.)

Tegnap este bejelentették, hogy a hétszeres Formula 1-es világbajnok, Michael Schumacher indul az idei Indianapolis 500-on a Chip Ganassi Racing színeiben.

Legfrissebb Hírek