Hivatalos: Simona de Silvestro a KV Racing Technology színeiben folytatja pályafutását

Ahogy azt a hétfői teszt urán sejteni lehetett, Simona de Silvestro felbontotta  szerződését a HVM Racinggel és a KV Racing Tecgnology csapathoz igazolt.

Lemondott Randy Bernard


Az IndyCar vezérigazgatói posztját 2010 óta betöltő Randy Bernard lemondott, miután értesült róla, hogy a Hulman & Co. igazgatótanácsa le akarja váltani.

De Silvestro átszerződik a KVRT-hez?

A korábbi hírekkel ellentétben a KVRT és a HVM Racing között még sem lesz semmiféle összeborulás. Viszont Simona de Silvestro minden bizonnyal a KVRT-nél köthet ki jövő szezonban, Tony Kanaan csapattársaként.

Nem lesz IndyCar verseny jövőre Olaszországban

Az IndyCar vezetése kijelentette, hogy nem lesz jövőre verseny Olaszországban. Korábban a versenyt szervező olasz cég már aláírt szerződésről beszélt, de most az IndyCar hivatalosan is megerősítette, hogy nem lesz verseny, legalábbis jövőre.

A KVRT és a HVM Racing az egyesülést fontolgatja

Nem könnyű az egy autós csapatok élete az IndyCarban. Ezért több csapat is fontolgatja, hogy egyesül egy másik kis csapattal.

Kyle O’Gara a jövő IndyCar sztárja?

Aki kicsit jobban követi az IndyCar történéseit, az már biztosan összefutott Kyle O'Gara nevével a Twitteren, vagy egyéb közösségi oldalakon. Ő is Sarah Fisher csapatában versenyzik, igaz a rövid pályás versenyzésben tevékenykedik jelenleg.

Egyre biztosabb az olasz IndyCar forduló, legalábbis az olaszok szerint

Az Autosport Magazin ma megjelenő számában már tényként kezelik, hogy Olaszország jövőre vendégül látja az IndyCar mezőnyét. A helyszín még kérdéses, Mugello, Imola és Monza is lehetséges helyszínként van megnevezve. Erről állítólag a héten döntenek.

Viharfelhők az IndyCar körül

Az elmúlt időszakban, sok aggasztó hír látott napvilágot az IndyCarral kapcsolatban. A tv-s nézettség nagyot zuhant tavalyhoz képest, a csapattulajdonosok megszabadulnának a széria vezérigazgatójától, Randy Bernardtól és emiatt még arra is képesek lennének, hogy Tony George-al karöltve felvásárolják a szériát.

Carlos Munoz jövőre debütálhat az IndyCarban

Az Andretti Autosport bejelentette, hogy az idén az Indy Lights programjukban vezető, és ott két futamgyőzelmet szerző kolumbiai Carlos Munoz jövőre is a csapat színeiben fog versenyezni az Indy Lightsban és indulni fog az Indianapolis 500-on az IndyCarban.

Aleshin az IndyCarba szerződne

A 2010-es WSR bajnok, Mikhail Aleshin utóbbi két csalódást keltő szezonja után Amerikában próbálna szerencsét. Az orosz versenyző az IndyCarba szerződne jövő szezonra.

Hamarosan Indulunk!


Legfrissebb Hírek