Az Autosport Magazin ma megjelenő számában már tényként kezelik, hogy Olaszország jövőre vendégül látja az IndyCar mezőnyét. A helyszín még kérdéses, Mugello, Imola és Monza is lehetséges helyszínként van megnevezve. Erről állítólag a héten döntenek.
Dr Paola Mannetti a versenyt szervező cég egyik vezetője megerősítette, hogy megszületett a megállapodás az IndyCarral.
"Megerősíthetem, hogy Olaszországban IndyCar versenyt fogunk rendezni 2013 szeptemberében." -mondta Manetti az Autosportnak.
"Azt még nem tudom megmondani, hogy melyik pályán rendezzük a versenyt. Több lehetőség is felmerült, most is vizsgáljuk, hogy melyik helyszín lenne a legalkalmasabb és várhatóan a héten el is dől."
A verseny szervezői a Monzai pálya vezetését is felkeresték, a versennyel kapcsolatban és ugyan a pálya Szeptember elején F1 versenyt rendez, de ennek ellenére is érdeklődtek a lehetőség iránt és elmondták, hogy az F1-el kötött szerződésük semmilyen befolyással nincs arra, hogy milyen más eseményeket rendeznek a pályán.
Az IndyCar oldaláról Matthew Breeden szólalt meg, aki a széria versenynaptárért felelős menedzsere, és ő azt állította, hogy az IndyCar nem tervez sem olasz, sem más európai futamot jövő évre.