Mark Webber igazságtalannak tartja csapattársa, Sebastian Vettel Maláj
Nagydíjon aratott győzelmét, hiszen elmondása szerint a megbeszéltek
alapján a németnek már nem lett volna szabad támadást indítania ellene a
2. helyről.
Az ausztrál azt mondja, az utolsó kerékcserét követően a csapatnál már
tényként kezelték a győzelmét, és spórolásra szólították fel mindkét
versenyzőt, Vettel viszont ennek ellenére előzést kezdeményezett, ami
így őt meglepetésként érte.
„Az utolsó bokszkiállást követően a csapat közölte velem, hogy a versenyünk véget ért, és tekerjük le a motor fordulatszámát a célig. Én is szeretnék versenyezni, de a csapat most hozott egy döntést, amit mindig átbeszélünk a rajt előtt. A végén már csak vigyázunk a gumikra, és célba visszük az autót” - mondta az ausztrál a leintést követően.
„Seb ma meghozta a saját döntését, és bizonyára most is meg fogja kapni a védelmet [a csapattól], mint mindig.”
„Én lejjebb tekertem a motort, óvtam a gumikat, és egyszer csak elkezdődött a csata. Csalódott vagyok a verseny végkimenetele miatt.”
Pillanatokkal a leintés után a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is elismerte a SkySports-nak nyilatkozva, hogy kicsúszott az irányítás a csapat kezei közül.
Az istálló közleménye szerint Vettel utólag elnézést kért tőlük és Webbertől is, amiért megszegte a megállapodást.