Egyelőre nincs szerencséje a barcelonai időjárással a Ferrari
versenyzőjének, Felipe Massának: a brazil múlt pénteken is esőben volt
kénytelen róni a köröket az F138-assal, tegnap pedig ismét vizes pályán
volt kénytelen folytatni a munkát.
Massa ennek ellenére elégedett, elmondása szerint ugyanis produktív tesztnapon van túl, melynek során egy komplett versenyszimulációt is teljesített.
„Délelőtt megtettem néhány hosszabb etapot, mindkét típusú esőgumit kipróbáltuk különféle beállításokkal, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyát az autónak” – mondta a 31 esztendős brazil. „Délután aztán sikerült teljesítenem egy teljes versenyszimulációt. Az autó végig remekül működött még a változó körülmények ellenére is, és elégedett vagyok, mert – noha a gumikopás továbbra is jelentős volt – érdekes volt megérteni az abroncsok viselkedését.”
A Ferrari versenyzője elmondta, egyelőre korai megmondani, pontosan hogyan is állnak riválisaikhoz képest, az azonban már most látszik, hogy idén is nagyon erős ellenfelekkel kell megküzdeniük. Massa hozzátette, nagyon örül annak, hogy mindenféle technikai probléma nélkül sikerült teljesíteni a tervezett programot.
„Nehéz megmondani a pontos erőviszonyokat. Még túl korai megmondani, hogy állnak a többiek, és hogy állunk mi. Az viszont könnyen kijelenthető, hogy sok csapat lesz versenyképes. A köridőim jónak tűntek, délután, amikor felraktuk a slick-gumikat, amikor a pálya még kicsit nedves volt, én voltam a leggyorsabb. Utána pedig – ahogy az aszfalt elkezdett tovább száradni az utolsó fél órában –, megtettem tervezett köreimet, és akkorra már az abroncsaim elfogytak, ami miatt nem tudtam javítani.”
„Mindazonáltal fontos lépés volt ez: problémák, illetve mindenféle technikai gubanc nélkül teljesítettünk egy komplett versenytávot. Ami a gumikat illeti: igaz, hogy gyorsan kopnak, de teljesen normális, hogy ez a helyzet. Tudjuk, hogy az abroncsok változtak tavaly óta, az új keverékek speciális tervezésűek. Az ötlet az idei évre az, hogy növeljék a kerékcserék számát, de őszintén szólva néhány alkalomtól eltekintve, amikor a gumik lágyabbak lesznek annál, mint amit várunk, azt hiszem, csak eggyel több bokszkiállás lesz a versenyeken, mint tavaly.”

Ahogy a többi csapat, úgy a Ferrari is számos újítást pályára visz az utolsó előszezoni teszteken. Massa elárulta, már tegnap felkerült néhány újítás az F138-asra, hétvégén azonban már azok az elemek is helyet kapnak az autón, melyekkel az év első versenyhétvégéjén, Melbourne-ben szállnak harcba.
„A csütörtöki tesztnapon volt néhány módosítás az autón a múlt héthez képest, szombaton és vasárnap pedig az ausztráliai konfigurációval fogunk tesztelni. Tudjuk, hogy az autó fejlődik: a célunk az, hogy jó alapokkal érkezzünk meg Melbourne-be, melyekre építeni tudunk az idény során.”

forrás: hirado.hu