Az idei Indy Lights bajnok, Tristan Vautier csütörtökön ülhet először IndyCar versenyautóba a Sebring International Racewayen. A francia versenyző az Indy Lightsos csapatának, a Sam Schmidt Motorsports Dallara-Hondáját tesztelheti majd.
Vautier idén az Indy Lightsban a csapattársával, Esteban Guerrierivel vívott kemény csatát, de végül felül tudott kerekedni és meggyőző előnnyel nyerte a bajnokságot. Egy évvel korábban pedig a Star Mazda bajnokságot is meg nyerte.
A 23 éves francia versenyző jelenleg támogatókat keres, hogy az IndyCarban versenyezzen.
"Ez teljesen új élmény lesz számomra, így nem is tudom megmondani, hogy milyen teljesítménnyel lennék elégedett." - mondta Vautier.
"Úgy megyek Sebringbe, hogy nem helyezek magamra nyomást, csak arra koncentrálok, hogy amit csak lehet minél gyorsabban és minél hatékonyabban megtanuljak a tesz alatt."
A csapat második autójába Vautier az egyik esélyes, de a listán van még Rubens Barrichello is, igaz ő a szponzorációs problémák miatt valószínűleg visszavonul az IndyCar versenyzéstől.