Hónapokkal ezelőtt
bejelentették, hogy idén sem kapjuk meg a már tavalyi szezonra
beígért aerodinamikai csomagokat. Ez sajnálatos, mivel kvázi
ezzel tudták eladni nekünk nézőknek az új generációs Dallara
DW12-t, ami valljuk be csúnyácska lett.
Persze így egy év után
már megszoktuk, de más megszokni meg más megszeretni valamit és
ha valaki leül a tv elé aki nem látott még életében IndyCar
versenyt nem biztos, hogy ad a megszokásra 15 versenyt. Jó ha ad
egyet, ezért nem ártana ha dizájn szempontjából kicsit
tuningolnának az autón.
Abban már szerintem
senki nem reménykedik, hogy az aerodinamikai csomagok valaha is
megérkeznek, így jobb lenne inkább a szájtátva várakozás
helyett a Dallara szakembereit egy kis munkára fogni. Ha már úgy
is olyan drága az autó és mindenkinek ugyanazt a gépet kell
használni akkor nézzen már ki valahogy.
A legfontosabb, hogy a
kocsi legyen radikális, legyen szép és legyen IndyCar. Ha
végigtekintünk az autón, talán az rá lehet fogni, hogy
radikális, a többit nem igazán.
Első körben az orr,
amin változtatni kellene. Néhány szögből jól néz ki, de
többségében gagyi hatású. Versenyeken meg általában az
előnytelen szögből látjuk. Egy hagyományos, kevésbé markáns
orrkiképzés nem ártana neki, főleg hogy, ha lesznek aero kitek
(?), akkor ezen a részen amúgy sem lehet változtatni mert a
biztonsági cella része.
Ha az orrplasztikán túl vagyunk, akkor a
felső légbeömlő következő áldozat. Sajnos mivel a turbófeltöltők onnan
kapnak enni, és ezt nem szándékoznak áthelyezni, ezért a
hagyományos nyitott bukókeretre nincs esély, de a jelenleginél
jóval dizájnosabban is meg lehetne oldani.
Az oldaldoboz
kialakítását is sokan bírálják. Szerintem az az a pont, amit
eltaláltak. Nem valami szép, de meghatározó külsőt kölcsönöz
az autónak. Finomítani persze mindig lehet, de én ezt a részt így
hagynám.
A hátsó szárny is több
szempontból problémás. Egyrészről túl nagy, és a záró lapok
formája sem valami szép. A versenyzők is a kezdetektől szeretnék,
ha a hátsó szárny méreteit csökkentenék, nekik a túl sok
leszorítóerővel és az ebből fakadó könnyű vezethetőséggel
van bajuk. A nézőknek meg a kinézetével. A mértein idén nem
fognak változtatni, de a zárólapok állítólag módosításra
kerülnek, bár erre azért nem vennék még mérget.
A hátsókerék utáni
ütköző is egy érdekes részlet. Van akinek tetszik, a többségnek
nem, de sokan belátják, hogy szükség van rá. Szerintem is kell,
de mindenképpen egy komoly átalakítás után, mert jelen
formájában nem túl szép, és ami a nagyobb baj, nem is túl
hatékony. Én inkább a Lola megoldására (lásd lentebbi kép) szavaznék. Ezzel talán
Marco Andretti sem állt volna Föld körüli pályára Long
Beachen.
Végül pedig itt az általunk készített nagyon amatőr összephotoshoppolt végeredmény: