A Conquest Racing tulajdonosa, Eric Bachelart megerősítette, hogy a csapat jövőre mindenképpen szeretne visszatérni az IndyCarba egész szezonos csapatként.
A csapat idén is szertett volna az IndyCarban versenyezni, de mivel a Lotus megközelítőleg sem tudott annyi erőforrást szállítani, mint amit vállaltak, és a szabályok szerint másik két gyártó csak a mezőny 40%-át láthatta el motorral, többen is hoppon maradtak, köztük a Conquest Racing.
A csapat a szezon előtt megvásárolt egy kasztnit, amit csak az Indy 500-on indítottak, ahol az Andretti csapattal együttműködve Ana Beatriz ülhetett a volán mögé.
Most azonban a Lotus kiesésével, megnyílhat az út több csapat számára is köztük a Conquest Racingnek, mivel így a Honda és a Chevrolet is a mezőny 60%-ának szállíthat motort.
"Jelenleg még tanulmányozzuk a jelenlegi motorhelyzetet." -mondta Eric Bachelart.
"Ha sikerül megoldani a Lotus problémát, akkor jó eséllyel lesz motorunk jövőre."
A Lotus azonban ebbe bekavarhat, hiszen a hírek szerint eszük ágában sincs kiszállni hivatalosan a szériából, mert akkor a szerződésszegés miatt kártérítést kellene fizetniük, viszont motort sem akarnak adni egy csapatnak sem. Az új menedzsment egyik fő célja ezen probléma megoldása, mivel a korábbi vezérigazgató, Randy Bernard szőnyeg alá söpörte a problémát.
A Conquest Racing idén az ALMS P2-es kategóriájában indultak, és második helyen fejezték be a bajnokságot Martin Plowmannel a volán mögött. A csapat a jövőben is szeretne maradni a kategóriában és a 2014-ben induló egyesült sportautó szériában is indulnának majd.